GOMZ, LOMO - Leningrád, Szentpétervár (1929 - )
A leningrádi üzemben 1929-ben kezdtek dupla kihuzatos fényképezőgépeket gyártani, FOTOKOR néven, s csaka II. világháborúban (1940) álltak le gyártásukkal. Ugyanerre a sorsra jutott az olcsó, tömegcikknek szánt bakelitházas Smena is.
Ezt követően a háborús jóvátételként szerzett Voigtlander Brillant tüköraknás bakelit gépek gyártását kezdték meg 1948-49-ben, először Amatőr, majd Lubitel néven, melyet több alkalommal korszerűsítettek is.
Újra indították a Smena gyártását is, mely alacsony árfekvése ellenére nagyon megbízható és jó minőségű, szinte bárki számára elérhető fényképezőgép-családdá nőtte ki magát.
A gyár próbálkozott komolyabb géptípus kifejlesztésével (Leningrád) is, de jó minősége ellenére a KIEV-ekkel, a FED-ekkel és a krasznogorszki gépekkel nem tudta felvenni a piaci versenyt.
A világhírt mégsem a fent említett kamerák, hanem egy olcsó műanyag gép hozta meg a gyárnak, a LOMO LC-A. Két osztrák egyetemi hallgató, Matthias Fiegl és Wolfgang Stranzinger 1991-ben egy prágai bolhapiacon felfedezett két Lomo LC-A fényképezőgépet. Szerelem volt az első látásra. Ez a fényképezőgép egy fix objektívvel ellátott, „tunnel-effektussal” (a fénykép széle mindig sötétebb, mint a közepe) terhelt, nem túl jó minőségű, 1983-tól gyártott, hibáival együtt szeretetre méltó és rém egyszerű masina volt, melyet ekkor már nem forgalmaztak. A két fiatal rögtön meglátta benne a potenciális kereskedelmi sikert, 1992-ben megalapították a Lomographische AG-t, majd meggyőzték a régi Lomo-üzem vezetőjét (a legenda szerint Putyin elnök személyes közbenjárását is kérve), hogy indítsa újra az egyszerű, gyengécske, ám épp ezért varázslatos kamera gyártását.
Így indult a lomográfia világhódító útjára. A szovjet Lomo géppel gondolkodás nélkül fényképező népek, vagyis a lomográfusok, kiterjedt közösséget alkotnak, és céljuk nem kevesebb, mint bolygónk portréjának elkészítése fotók millióinak segítségével. Végül így lett világhírű a LOMO.
