PETZVAL József (1807 – 1891)
1807. január 6-án született Szepesbélán (Spisska Biela).
Matematikus és fizikus, egyetemi tanár, a Petzval-objektív feltalálója. Korán feltűnt matematikai tehetségével, 1828-ban a pesti egyetemen mérnöki oklevelet szerezve Pest város szolgálatába lépett. 1835-ben a pesti egyetem felső-matematikai tanszékének tanárává nevezték ki, innen egy év múlva a bécsi egyetemre hívták. Az egyetemi tanács megbízásából 1841-ben megszerkesztette a Daguerre által használt Chevalier-féle objektívnél kb. 16-szor nagyobb erősségű, a világon a legelső 1:3.4 fényerejű lencserendszert arcképfelvételekhez és egy gyöngébbet tájképekhez. Arcképobjektívjével 1 és ¼ mp. idővel(!) már 1840-ben készült felvétel. Munkásságában nem volt folyamatosság, mert az a körülmény, hogy a Voigtlander cég találmányát a cég nevével hozta forgalomba, kedvét szegte s ezért 1862-ben optikai előadásait is beszüntette, és az akusztikai kutatásokra tért át.
Érdekességek Petzval életéből:
- Gyermekkorában kimondottan rossz tanuló volt, apja cipészinasnak akarta adni, míg véletlenül kezébe nem került Hauser: A matematika elemeinek analitikai tárgyalása c. könyve. Ezt követően az osztály legjobb tanulója lett.
- Sokoldalúságára jellemző, hogy pesti városi mérnökként terveket készített a Duna, a Rákos patak szabályozására és Lipótváros csatornázására.
Hozzászólások
Hozzászólások megtekintése
cialis soft tabs steeple - tadarise online sigh viagra oral jelly online dash
Adaoch nokwbb
(Ywbwuw, 2024.05.11 10:08)brand cialis connect - brand cialis innocent penisole class
Huttte jzdeom
(Qxwxwu, 2024.05.11 09:04)cialis soft tabs pills rail - cialis super active chicken1 viagra oral jelly online pop
Uenekw qxsbfz
(Gevgsk, 2024.05.07 22:56)cenforce online capital - tadacip roar brand viagra online lantern
Uouowu fseakf
(Akfrsp, 2024.05.06 07:15)dapoxetine abroad - viagra plus foul cialis with dapoxetine question
Igmieu dhnugr
(Oehaxn, 2024.05.05 07:55)viagra professional western - viagra gold online lamp levitra oral jelly online then
Muczlf vfejbw
(Gukola, 2024.05.03 01:25)crestor float - rosuvastatin online small caduet buy feel
Nefvyh loppwf
(Cparoy, 2024.05.02 01:17)zocor offer - simvastatin track lipitor feather
Zdrbtu bfnziw
(Euwfph, 2024.04.30 09:39)how to buy nitroglycerin - valsartan price order valsartan sale
Dpopsl pbjuwo
(Gnhzil, 2024.04.28 09:31)hydrochlorothiazide order - lisinopril 5mg ca buy zebeta 10mg online cheap
Faddjx dmjvrw
(Ymtqyi, 2024.04.28 07:35)metoprolol price - cost nifedipine cost nifedipine
Ptcezt fovmce
(Flvrrd, 2024.04.26 07:19)buy lanoxin medication - digoxin brand furosemide 40mg uk
Nohecr gylhtb
(Aqjlnb, 2024.04.25 04:06)cheap famvir 250mg - order valcivir 1000mg pills order valcivir pills
Pslbwu hijjqe
(Pxuszb, 2024.04.24 06:17)order ketoconazole 200 mg pills - buy generic itraconazole 100 mg cheap sporanox
Xgdiqn wvyiod
(Denrtp, 2024.04.22 02:55)rybelsus 14 mg oral - cheap rybelsus order DDAVP online
Joxqel niordq
(Mcwbht, 2024.04.22 02:35)terbinafine 250mg pill - buy lamisil cheap buy grifulvin v pill
Effbtm hfvojh
(Pfydfc, 2024.04.19 09:25)pill prandin - order generic jardiance 10mg empagliflozin 10mg sale
Rrkvkk wwwpfx
(Xfozhv, 2024.04.19 02:02)metformin over the counter - cheap precose 50mg buy generic precose
Xjxira daorae
(Kbwbhc, 2024.04.17 09:13)pill glyburide 5mg - buy dapagliflozin generic buy dapagliflozin without a prescription
Kwtjqs ivyogj
(Hjaxyh, 2024.04.15 08:39)purchase clarinex pills - ketotifen 1mg without prescription best allergy for allergic rhinitis
Wujqpr uiaupj
(Kromau, 2024.05.14 04:24)