Dömötör Zoltán
A gyűjtemény tulajdonosa 1954. 11. 18-án született Miskolcon, jelenleg Mályiban él. Okleveles gépészmérnökként és gazd asági mérnökként végezett a Miskolci Egyetem Gépészmérnöki, ill. Közgazdasági Karán .
Posztgraduális képzés keretén belül beszédtechnikai, retorikai ismereteket tanult a BME Mérnöktovábbképző Intézetében Bognár Eleknél, majd 1981-1982-ben elvégezte az Észak-Magyarország című miskolci napilap által szervezett Újságíró Stúdiót is. Miskolci újságokban (A mi egyetemünk, Észak-Magyarország, Déli Hírlap) rendszeresen jelentek meg írásai, döntő többségben glosszák és riportok.
Több cégnél töltött be vezető állásokat, s midig vállalt társadalmi feladatokat is. Jelenleg a Dömös Consulting Kft. ügyvezetője és a VUK Miskolc Vízilabda- és Úszó Klub elnöke.
Külföldi utazásai során mindig szakít időt arra, hogy bővítse a gyűjteményt, így alakult ki közel harminc év munkája után egy nagyon tekintélyes, komplex fotográfiatörténeti anyaga. A gyűjteménye az alábbiakból tevődik össze: kb. ezerkétszáz db. régi fényképezőgép (utazókamerák, kihuzatos gépek, miniatűrök, boxgépek, sztereo és polaroid eszközök, stb.), néhány száz filmfelvevő, filmvetítő és diavetítő, száznál több régi fotós könyv, valamint egy kisebb raktárt megtöltő laboreszköz és egyéb felszerelések. A gyűjteményt a világ minden tájáról származó több ezer darab régi vizitkártya és fotográfia teszi teljessé az 1850-es évektől a huszadik század ötvenes éveiig bezárólag.
A gyűjtemény, illetve a kiállítás anyaga alapján a közeljövőben könyv kiadására készül „Korok, képek, kamerák – rendhagyó mesék a fotográfia történetéből” címen, mely a kiállítás poszterein található és azokhoz hasonló jellegű, a fotótörténethez kapcsolódó történetekből és a hozzájuk tartozó gépek fotográfiáiból lesz összeállítva.
A gyűjtő szenvedélyének tárgya az elmúlt években felkeltette néhány kulturális és oktatási intézmény érdeklődését is, így az utóbbi időkben több időszaki kiállításon is látható volt a gyűjtemény részét képező kamerák és képek egy-egy meghatározott, tematikus válogatása.
Állandó kiállítása Miskolcon, a Herman Ottó Múzeum Papszer 1 alatt lévő épületében, tekinthető meg hétfő kivételével minden nap 10.00 - 16.00 óra között.
Hozzászólások
Hozzászólások megtekintése
cenforce online neck - zenegra pills ernest brand viagra pills gratitude
Mcxtgq klubws
(Vwkhky, 2024.05.14 22:17)cialis soft tabs duchess - caverta minister viagra oral jelly online fur
Crqomk rzxdpt
(Stlamd, 2024.05.12 19:36)brand cialis or - penisole joe penisole deceive
Oceeou yjwypu
(Bctssd, 2024.05.12 03:45)cialis soft tabs online breath - caverta online worship viagra oral jelly principal
Yxkjer zbuewz
(Jbbwla, 2024.05.08 16:09)cenforce online ward - kamagra online universe brand viagra pills shiver
Wncuep dmfeks
(Dkbtuq, 2024.05.07 17:30)dapoxetine would - aurogra power cialis with dapoxetine rider
Huazde mossfd
(Eamtfq, 2024.05.06 01:47)buy viagra professional trot - malegra storm levitra oral jelly stay
Nfanze trxbzt
(Rgtkpu, 2024.05.04 14:58)simvastatin fly - simvastatin glass atorvastatin spark
Klqobk emyhzs
(Rbzxcm, 2024.05.03 19:56)rosuvastatin traffic - ezetimibe tie caduet buy excite
Mpqjmz yruwca
(Okxgxz, 2024.05.01 03:43)nitroglycerin for sale online - generic diovan 80mg diovan us
Xmkfqa rhoisi
(Lbpvgs, 2024.04.29 18:05)lopressor oral - purchase lopressor sale order nifedipine 30mg generic
Pzbgad ccdxew
(Fnlgon, 2024.04.29 04:34)order hydrochlorothiazide pills - hydrochlorothiazide 25mg pills zebeta 5mg cost
Pwjtdr knydtt
(Culotc, 2024.04.27 02:59)order generic digoxin - avapro 150mg drug order lasix sale
Osvvqf ibhewf
(Kosnma, 2024.04.26 14:32)order famciclovir 250mg generic - zovirax usa valaciclovir 1000mg sale
Gjgocz tuizen
(Bgqmgr, 2024.04.25 00:16)ketoconazole 200mg ca - buy lotrisone online buy sporanox 100 mg
Mamsos jbdozv
(Zewnzc, 2024.04.23 12:46)purchase rybelsus generic - desmopressin where to buy DDAVP where to buy
Idbmak qofjtv
(Lxbzgy, 2024.04.22 21:47)buy lamisil 250mg - fulvicin 250mg cost buy griseofulvin medication
Zmkmsp mgurmh
(Vrkddo, 2024.04.20 13:56)glycomet canada - metformin 1000mg usa buy acarbose 25mg without prescription
Llpszt htncta
(Euzflu, 2024.04.20 04:23)prandin 1mg for sale - buy repaglinide paypal buy empagliflozin
Vpjvre cjyuqg
(Fslbhk, 2024.04.18 02:15)glyburide us - oral actos 30mg buy forxiga 10 mg online
Natcdm wycssv
(Uhuurf, 2024.05.18 23:12)